Az alapítóról
Rólunk
Veroni vagyok.
Több, mint 20 éve foglalkozom (szenvedélyesen) az angol nyelv oktatás fejlesztésével.
Az iskolában nekem szörnyen ment az angol. Majd középiskolában is megszenvedtem vele. De kellett csinálni egy nyelvvizsgát – mert kellett a felvételihez a pont. Nagy szándékkal, sok magolással(akkor nem tudtam jobbat), memorizálással meg gyakorlással valahogy meglett. De még akkor sem értettem a felét sem annak, amit megtanultam. Csak tudtam, hogy úgy van.
Ekkor jöttek ismerősök a kérdéseikkel, hogy is van ez meg az. A választ még nem tudtam, de eleget tudtam ahhoz, hogy angolul utána nézzek. (A magyar tankönyvekben sok volt a káosz, zűrzavar.) És meglett egy-egy válasz.
Aztán még néhány és még néhány.
1 Egyetem mellett(Közgáz) több nyelviskolában is tanítottam angolt – csoportban, egyénileg, cégeknél. Azokból a tankönyvekből, amikből én is tanultam – de már a saját magyarázataimmal. A diákok szerettek, mert értettem, mit kérdeznek – és fel tudtam venni a nézőpontjukat és úgy elmagyarázni, hogy nekik is érthető legyen.
2 Közben megfigyeltem, hogy egy egy résznél mindenki ugyanazt kérdezi. Gondoltam, mi lenne, ha először a kérdéses témakört/nyelvtant tanítanám meg, és csak utána térnénk rá erre a témára. És ez így ment éveken át. Ha volt egy ötletem – leteszteltem. Ha be kellett előtte valamit gyakorolni, hogy az a témakör könnyen menjen, betettem a tananyagba.
3Nagyon jó eredményekkel és nagyon gyorsan tudták nálam elsajátítani az angolt. Voltak, akik 2 hónap alatt tettek középfokú nyelvvizsgát, úgy, hogy a nulláról kellett kezdeni a tanulást. A legtöbb diákom ajánlott a barátainak, kollégájának, volt, amikor hónapokat kellett várni, hogy bekerülhessenek.
Közben tolmács képesítést szereztem.
4Ekkor még különféle könyvekből, az internetről összeválogatott anyagokból tanultunk, rengeteg papír, fénymásolat volt.
Gondolkodtam, hogyan lehetne ezt az egészet könnyebbé tenni a diákoknak.
Elkezdtem saját feladatokat, tankönyvet/munkafüzetet összeállítani.
Majd teszteltem. Ha nem volt elég, hozzátettem még. Ekkor eltűnt az egész – meghibásodott a fájl. Több, mint 300 oldalnyi anyag tűnt el.
Szóval kezdhettem mindent elölről.
Nam baj, szeretem a kihívásokat 🙂
Így születtek meg a munkafüzetek. Ha valamilyen feladattípusból kevés volt, még tettem hozzá.
Ha kérdések merültek fel, kiegészítettem.
Ha túl tömény volt, kisebb egységekre bontottam.
Majd új tesztelés következett.
Ma 40 munkafüzetet használunk, mindegyik 160-200 oldalas. Mindegyikben 100-130 új szót tanulunk meg (Nem magoljuk, hanem megtanuljuk).
Vannak hozzá kiegészítő anyagok, ha valakinek extra gyakorlásra van szüksége.
Már évek óta egységesen hozzák a jó eredményeket a diákoknál 🙂
Kísérletezés, kutatás
Folyamatosan kísérleteztem.
Persze nem így. Hanem így:
Meg így:
Ha hallottam egy módszerről, kipróbáltam. Én is folyamatosan tanulok valamit – szóval magamon, és a diákoknál is. Ekkor bizonyosodtam meg arról is, hogy a nyelvérzéknek ehhez nem sok köze van. Inkább a módszernek, a megértésnek és a gyakorlásnak.
Csak az számít, a módszer hoz-e eredményt vagy sem. Könnyebb vele tanulni? Nem érdekelt, mennyire népszerű, vagy hogy mindenki ezt használja. Ha nem működött, elmagyaráztam a diákoknak, hogy ne használjuk.
Persze voltak, akik maguk is ki akarták próbálni, aztán amikor ők is látták, már egy oldalon álltunk.
Szigorúan tapasztalati úton alakult ki ez az oktatási rendszer – csak azok a dolgok maradtak meg benne, amik működnek. Ettől ilyen hatékony és eredményes.
Kiknek szól
Elsősorban felnőtt oktatással foglalkoztam. Ebbe beletartoztak a középiskolások is.
Számukra próbáltam érthetővé és könnyűvé tenni az angol nyelvet.
Aztán a diákok kérték, hogy tanítsam a gyerekeiket is. Volt, akinek már 4 gyerekét tanítottam egymás után, miután ő nálam megtanult angolul.
A kisebb gyerekeknél is működik a módszer – csak még apróbb lépésekre, egyszerűbb magyarázatokra van szükség, mert kisebb a szókincsük, kevesebb adattal rendelkeznek bizonyos témákban, mint a felnőttek.
A módszeremmel ők is sikeresen tanulnak már 8-9 éves kortól.
Mi a szuperképességem?
Értem, mit nem értesz – hiszen én mindenen fenn voltam akadva. Így fel tudom venni a nézőpontodat, amikor el kell valamit magyaráznom.
Valószínüleg már minden kérdést hallottam, mindenféle hibát láttam. Ezért ha valahol elakadsz, hamar rájövök, melyik adat hiányzik vagy mi az ami a fejedben van, de nem kellene ott lennie és ki tudlak bogozni.
Tanítottam diszlexiásokat, mindenféle tanulási nehézséggel küszködőket, olyanokat, akiknek könnyen mentek a nyelvek, olyanokat is, akiknek nehezen.
Azt biztosan mondhatom, hogy meg tudlak tanítani angolul.
A tanulók, a tanárok, az iskolai rendszerek általában hibásan mérik fel, hogy mennyi gyakorlásra van szükség egy-egy szó vagy szerkezet megtanulásához. Én biztosítom neked a szükséges feladat mennyiséget.